Ahogy az lenni szokott, jó európaihoz híven a barátaimmal hétfőn határoztuk el, hogy hétvégén meglátogatjuk az egyik barátunkat Puszánban. Hosszas tanakodás után kiötlöttük, hogy hogyan tudnánk a legolcsóbban eljutni a városba. Busszal. A jegy 44 000 won volt, oda-vissza. (Kb. 8700 Ft) Jó diák létünkre persze a reggel 10 órási buszra vettünk jegyet, hogy ne kelljen órára menni (Lee Hyun tanárnő legnagyobb örömére) és mert ez volt a legolcsóbb.
Péntek reggel el is vánszorogtunk az egyetemen előtti metróállomásra, de útközben még a koleszban összefutottunk egyik kínai barátnőnkkel, aki órára igyekezett reggel 7:50-kor, mert azt hitte már 8:50 van….
Nem tudtam, hogy a hajnali metró ennyivel gyorsabb, de 50 perc helyett 35 perc alatt elértünk a Seoul Express Bus Terminálra, ahol unalmunkban a koreai híradót néztük, amiből az időjárás jelentésen kívül semmit nem értettünk, azt is csak azért, mert a nemzetközi jeleket használja…
4 és fél óra múlva meg is érkeztünk Puszánba, kockára ült fenékkel. Hát az üléseket nem rám méretezték az biztos, mert a lábam nem fért be… kellett ekkorára nőnöm -.-
Az állomásról a belvárosba metróztunk, ahol a barátunkkal, Yoonnal találkoztunk, de persze mint mindig, megint késett. Addig elindultunk abban a reményben, hogy elvesztjük az utunkat, hátha találunk valami érdekeset. (Mert olyankor mindig történik velünk valami érdekes.)
Az utcák nagyon hasonlóak Szöulhoz, bár abban különbözik, hogy itt még annál is jobban megbámulnak az emberek, főleg a korunkbeli fiúk… Olyannyira, hogy míg Constance fényképezett, addig Rocio és én megálltunk egy koreai étterem előtt és figyeltük, hogy készítik a tésztát, amikor megfordultam és azt látom, hogy hat koreai fiú bámul minket az üvegfalon keresztül, a széken ugrálva, majd nyakukat törik és idétlenül integetnek miközben olyan szemeket meresztenek, mintha topmodellek sétálnának odakint. Elég ijesztő volt. Gyorsan tovább is álltunk.
Találkoztunk Yoonnal, ettünk, majd elmentünk a tengerhez. Itteni nevén Haeunde Beatch (e: heunde). Nagyon gyönyörű volt, bár nagyon szeles és hideg, de olyan szerencsések voltunk, hogy még a naplementét is láttuk! ^^
Körbejártuk az egész tengerpartot, este pedig elmentünk a világ legnagyobb bevásárló központjába, ami közvetlenül a Busan Cinema Center mellett van. Innen a Gwangalli Beach-re (e: gvángálli) mentünk, ahol egy érdekes étteremben kötöttünk ki. A nevére már nem emlékszem, de valami a tacoval kapcsolatban volt… A hely egy bár és egy gyorsétterem ötvözete volt, olyan zenével, amit koreai klubokban játszanak. A pultosok őrülten táncoltak, és talán még részegebbek voltak a vendégeknél, de szerencsére a felszolgálók józanok voltak, így nem volt akadálya a quesadilla és a sajtos sült krumpli, valamint a lime sör elfogyasztásának… 🙂
11 felé elmentünk Yoon nagyszüleinek házába, akik már vártak minket, de amikor megérkeztünk eléggé úgy nézett ki a helyzet, hogy azt sem tudták, hogy jövünk… a földön aludtunk hárman, egymáshoz bújva kucorogva, mert olyan hideg volt. Reggel életem egyik legérdekesebb zuhanyában volt részem, amikor kiderült, hogy nincsen zuhany… se kád. Egy akkora lavórban kellett megfürödnünk, ami otthon talán lábmosásra ha használható… a “zuhanyozáshoz” használt csapból csak tűzforró víz jött, a hajamat a mosdóban mostan meg, fogmosó pohárral, mert a víz olyan gyengén folyt… Reggelire valami borzasztó fekete bogyóból készült szójatejet és sütit kaptunk, aminek a belsejében vörös bab volt. Ahogy az lenni szokott.
Szombaton egy tenger melletti hegyre kirándultunk, ahol meglátogattunk egy kis buddhista templomot, a világítótornyot, és egy különleges sziklát, ahova fel lehet mászni, és kb 15 méter mélyen csak a tenger van alattunk.
Következő állomás Taegukdo Village volt, ami színes házairól híres. Külön útvonal van kijelölve a turistáknak, merre érdemes menni. Ezt pasztell színnel festett nyilak és falakra ragasztott festett fa halacskák mutatják. Nagyon keskeny kis utcákon kellett keresztül menni, néha még tetőre is felmásztunk, bár ez nincs benne az útvonalban… A város leginkább Santorinire emlékeztetett.
A kis túra után visszatértünk Puszánba, a belvárosba, ahol egy 3 szintes kávéház teljes felső szintjét elfoglaltuk négyen.
Szerencsére ez alkalommal Yoon szüleinek házában aludtunk, ami baromi nagy volt, és baromi szép. Bár még így is ketten osztoztunk egy ágyban. A reggeli, amit délben ettünk tteokgug volt (rizstészta leves?). Nagyon finom volt. Desszertnek pedig tudtunk nélkül megetették velünk a szülinapos lány tortáját, aki persze marha pipa lett, amikor 5 perc múlva felébredt, ezért a szülőknek szánt csokoládét inkább neki adtuk.
Utolsó állomás: Beomeosa (e:bamasza) templom. Egy óriási buddhusta templom komplexum a hegy tetején, gyönyörűre festett házakkal. Olyan szerencsénk volt, hogy egy buddhista imádság szemtanúi is lehettünk. Kicsit félelmetes érzés volt a vagy száz imádkozó embert látni, ahogy teljesen egyszerre, egy emberként kántálnak és hajlonganak. Itt elért a végzetem is, ugyanis az ivókútnál előrehajoltam, hogy vizet merjek a kis poharamba, amikor megcsúsztam egy jégfolton, ami egyes egyedül csakis ott volt, ahova léptem, és beleestem a kútba, de nem lettem olyan vizes, mert Yoon elkapott időben. Persze egészen addig senki nem volt a közelünkben, onnantól fogva vagy húsz ember gyűlt körénk és addig követtek, amíg át nem másztunk a köveken a másik útra. Hát, mit mondjak? Nem lennék én, ha ez nem velem történik meg…
Az út végén azt hittük, a buszra szállunk, hogy kimenjünk az állomásra, de a végén kiderült, hogy a buszállomás a távolsági buszállomás volt és vagy egy órát gyalogoltunk hegynek lefelé, mire erre rájöttünk. Yoon jól kinevetett minket, hogy milyen könnyű minket elrabolni….
És újabb 4 és fél óra vette kezdetét, hogy a +9 fokból visszatérjünk az annyira “hiányolt” -12 fokba…. most valahogy a hazaút nem tűnt rövidebbnek.