Amber

Jeffery-vel a CouchSurfing nevű oldalon ismerkedtem meg, és őszintén, ő volt az egyetlen jó dolog, ami arról az oldalról jött. (Majd későb írok róla). Mindketten ugyanakkor utazgattunk Indiában, ezért úgy döntöttünk, pár helyre együtt megyünk. Mielőtt felpattanhattunk volna a vonatra Delhiben, végig kellett száguldanunk az egész városon, metrón, buszon, gyalog, hogy elérjünk az óvárosi vonatállomásra, mert a vonat Jaipurba csak innen megy. A vonat két órát késett, szóval ráértünk volna, de hé, ez India! Két órányi késés a vonatnál olyan, mint amikor nálunk időben indul a vonat. Totál természetes. Emlékeztek a barátomra, aki hat (ismétlem:6!) órát késett? Na, itt sem sok.
 
Szóval úgy hat-hét óra zötykölődés után begördültünk Jaipur állomására, nagynehezen találtunk egy riksát, aki hajlandó volt minket elvinni a hoszt-unk házához. (Hoszt/host= a CouchSurfingen meginsmert barát, akinél ingyen aludhatunk). Mivel kiderült, jaipuri háza valójában 24 kilométerre van a várostól. Vagyis egy teljesen másik városban. A hely neve Eleday, a Mansoori Farmon. Nos, talán a legjobban úgy tudnám jellemezni a helyet, hogy kész rémálom. Még indiai mértékkel is. Nem volt áram, óriási bogarak repkedtek minden felé, mindenhova bemásztak és gyíkok lógtak mindenhol. Ez még a jobbik eset, csak a bogarak ne repkedtek volna nekünk folyton. A WC ajtót nem lehetett becsukni, a WC a megszokott “lyuk-a-földben”, de az összes előző “termés” maradékával. A fürdő ajtót szintén nem lehetett becsukni és a plafonon tenyérnyi csótányok lógtak.Mondtam már, hogy nem volt áram? A konyhában sosem volt még takarítva. A srác szerint 30 elefánt lakik a kertben, de egy sem volt. Reggel is csak kettőt hoztak, de csak mert fizető vendégek jöttek később.

 

Semmi látnivaló nem volt a faluban, ezért ellátogattunk a szomszéd városban lévő erődhöz Amberbe.Riksa helyett inkább buszra szálltunk, az élmény kedvéért. Hát őrület volt!

Az Amber erőd csodálatos. Elefánt háton is felcipeltetheted magad, de ez nem nekem való. Egy részem szerette volna kipróbálni, a másik részem viszont nemet kiabált. Biztos nagy élmény, másrészt borzasztó, hogy szegény állatoknak több száz kilónyi embert kell a hátán cipelnie fel-le egész álló nap, miközben úgy tartják őket, hogy az itthon már állatkínzásnak minősül.  Különben is, van két szép lábam, miért fizessek, hogy egy elefánt szenvedjen helyettem?

 

 

 

 
Az erőd és a palota után kelmefestőket látogattunk meg.

 

 

Az éhségünk egy közeli étterembe üldözött minket. Rendes helynek tűnt, de amikor kihozták az ételt, olyan érzésem volt, mintha a villát és a kanalat csak átdobták volna az én tálcámra az előző vendégéről. A poháron még az előző lassi maradékai köszöntek vissza. Ewww… Pár óra múlva gyötrelmes hasfájás és hasmenés tört rám. Delhi has Amberben? Csak én tudom elkapni.