Delhi – a rossz, a mégrosszabb és a csodálatos

Nőként egyedül utazni Indiában nagyszerű dolog tud lenni, de nem Delhiben. Az első pár nap élményeit egy posztban fogom megírni, mert még csak gondolni sem akarok Delhire annyit, hogy több posztot írjak róla.????

Sok már utazóval találkoztam útközben, akik hasonló vagy még rosszabb élményeken mentek keresztül Delhiben. Azt le kell szögeznem, hogy a látványosságoktól tényleg leesik az állad, annyira csodásak. A városnak vannak nagyszerű részei is, de az élményeim annyira negatívak, hogy semmiképp nem tervezek oda vissza menni a közeljövőben, vagy nem egyedül.

1. nap

Az egész egy őrült taxissal kezdődött, aki a Delhi reptéren vett fel és minden fél percben hátranyúlt, kinyitotta és becsapta az ajtót az oldalamon, miközben 120-al vezetett. Őrület volt, ráadásul nem volt biztonsági öv sem, a kocsi majd’ szét esett.

India kapuja

A CouchSurfinggel sem jártam jobban, a srác, akinek a családjával laktam volna, mint kiderült egyedül lakott egy sufniban, és úgy gondolta szexért cserébe ott alszom nála. Hát kösz, nem, inkább átköltöztem a Zostel nevű hosztelba. Ez után elmentem a közeli piacra, ami kicsit sokkoló első élmény volt, de varázslatos a rengeteg tarka gyümölcs és színes, ütött-kopott épület, a hangzavarral, a finom fűszerek és füstölő illata keveredett az utcai mocsok bűzével. Először inkább háremnadrágot kerestem, mielőtt megvettem a fél kiló mangót és az egy kiló banánt. A férfiak úgy bámulták a lábam, mintha meztelen lettem volna, és baromira zavaró volt.

Az első napomon megtanultam, hogy Indiában mindenki késik. Mindig. Ó, és az, hogy 6 órát késik valaki? Semmi gond, senkit nem izgat, vesznek neked dosait vacsira és el van intézve a dolog.Talán a spirituális szemléletmód teszi ezt a “mindent engedj el” mentalitást, de konkrétan szarnak mindenre.

dosai, a kedvencem

A hat órát késő “barátom” elvitt vacsorázni, aztán velem akarta kifizettetni az egészet (mindent összerendelt), mert ugye én biztos pénzeszsák vagyok, ha már utazok… Aztán meg úgy tett, mintha ő lenne a pasim és folyton ölelgetni akart. Egy idő után annyira elfáradtam, hogy csak az ágyamra tudtam gondolni, mire ő megígérte, hogy visszavisz a hosztelba, ehelyett a nem létező hindi tudásom kihasználva lebeszélte a riksa sofőrrel, hogy egy több mint egy órára lévő templomba visz, ahol az emberek úgy kántáltak, mintha az életük múlott volna rajta, miközben egy tehén kolompját csapkodták, amitől majd szét ment a fejem. Járni is alig volt erőm és ő megmászatta volna velem a több száz lépcsőt. Azt hittem sosem jutok vissza. Eléggé kétségbe voltam esve, de Indiában, ha európaiként üvöltözni kezdesz velük, mindenki bepánikol és nem mernek ellentmondani neked.

2. nap

Egyedül indultam felfedező útra a városban, mert a “barátom” nem jelent meg a megbeszélt időben, amit őszintén – nem is bánok. Kiderült, hogy újfent hat órát késett, még jó, hogy eszemben sem volt várni rá. Nem azért jöttem Indiába, hogy naponta hat órát üljek egy lobbiban, arra várva, hogy valaki eljön velem sétálni.

Fogtam egy riksát a metró állomásra, de a sofőr helyette egy turista irodába vitt, ahol metró jegyeket akartak rám sózni. (Metró jegyet csak a metróban vegyél.) A srác az irodában megpróbálta megszervezni a egész napom Delhiben, aztán olyan hülyének nézett, hogy egy Delhi-Agra retúr jegyet 300 USA dollárért akart nekem eladni. Amikor el akartam jönni, nem voltak hajlandóak megmondani még azt sem, merre van a metró állomás.

Ó-Delhi utcái

Csak elindultam valamerre, amikor egy másik srác mellém lépett “Namasté”. Volt olyan kedves, hogy elkísért a metróhoz, persze előtte még megpróbálkozott azzal, hogy riksával elvitet, mert ő is oda megy, de én fizessem az egészet. Javára legyen mondva, azt ingyen megmutatta, hogy jutok el a Vörös erődhöz.

A Vörös erőd belülről

Aztán megint rám talált “véletlen“, de azt is el tudom képzelni, hogy két és fél órán át kint várakozott a Vörös Erőd előtt… Következőnek a Jama Masjidot akarta megmutatni, de a legrosszabb ötletem volt, hogy követtem. A Jama Masjid semmi különleges, de drága, nők csak az előtérbe léphetnek be. Bent egy gyerek elkezdte rángatni a lebernyeget, amit magamra kellett teríteni, és 2000 (!) rúpiát követelt. Egy banda fiú követni kezdett, ami annyira idegesített, hogy inkább kijöttem, amúgy sem mehettem volna máshová. Míg a cipőmet vettem vissza, egy rakat férfi körülállt és elkezdtek fényképezni, mint valami kétfejű majmot, aztán követtek végig az utcán, az egyik még a fenekemet is megfogta, amikor két riksa között próbáltam elmenekülni előlük. Odamentem az első rendőrhöz, de semmit nem tett. Aztán két katonának tűnő nőhöz mentem, de azt mondták nem tehetnek semmit, mert azok nem indiai férfiak voltak. Az indiai férfiak ilyent sosem tesznek – szerintük.

De szerencsére minden rosszat valami jó követ. Találkoztam két kínai sráccal, akik megmentettek a követő férfi csoporttól. Együtt mentünk Akshardamba. Még mindig nem tudom eldönteni, melyik a mesésebb: Akshardam vagy a Taj Mahal? Kamerát tilos bent használni, szóval minden amim van róla, az ez a pixeles kép, ezt is csak baromi messziről tudtam ellőni, maximális zoommal.de ha arra jársz, ki ne hagyd. Egész napos program majdnem, de fenséges.

Akshardam

Úgy érzem a két srác az őrangyalom volt, velük kellett volna maradnom, ahelyett, hogy Humayun sírját keresem fel. (Őket egyáltalán nem érdekelte, pedig a világörökség része). A sír igazán megéri, csodálatos, de nem mentett meg a rossz szerencsémtől. A vonat állomásról a rossz kijáratot választottam, és ahelyett, hogy visszamegyek és átverekedem magam a tömegen megint, inkább riksába szálltam, hogy hamarabb visszaérjek. De az öreg sofőr azt sem tudta, merre menjen és két órát keringtük körbe körbe az éjszaka közepén! Meg kellett kérnem egy vadidegen férfit, hogy hívja fel nekem a Zostelt, akik elmagyarázták nekik, hogyan tud a vén szivar elvinni. Ha ez nem elég, a srác a pultban meghívott vacsorára, de elfelejtette elhozni a pénztárcáját, úgyhogy fizethettem helyette is, ráadásul még azt is mondta, hogy az én hibám, hogy ennyi rossz dolog történik velem, mert buta vagyok. O.o

Humayun sírja

3. nap

Ami valójában csodálatos volt. Feladtam az összes tervemet, és csak “sodródtam az árral“. (Tudom, már a legelején ezt kellett volna tennem, ahelyett, hogy mindent terv szerint akarok végrehajtani, de csak 3 napom volt.) Megettem egy egész dinnyét reggelire, aztán délutánig aludtam, mert akkora volt a hőség, utána meglátogattuk a Lótusz Templomot a szobatársammal, aki a legmenőbb indiai lány,a kivel csak találkoztam (és elhihetitek, az indiai lányok baromi menők és jó fejek) A templom egész Delhi ellentéte. Olyan csendes, olyan nyugodt. Talán nincs is ennél békésebb hely az egész világon. Mindig gondjaim vannak a meditálással, de itt csak lehunytam a szemem és elmerültem valahol teljes 40 percre és új emberként jöttem a felszínre. Ha valaha is visszatérek Delhiben, itt kezdem az utat.

Este elmentünk egy bárba, hogy elbúcsúztassuk az egyik lakótársat, és vagy 6 koktélt megittam, mindet tök ingyen volt, mert a srác meg akart szabadulni a rúpiáitól és nem akarta visszaváltani. Köszi ;)

Leave a comment Cancel reply