Carpe diem – azaz “Ragadd meg a napot/Élj a mának”. A nyugati világ egyik legrégebbi mottója (kb. 2000 éves), a Metallica egyik legjobb száma valamint az én legkedvencebb és legfélreértettebb tetoválásom.
Persze, ahány ember, annyiféle értelmezés létezik a soha vissza nem térő alkalom megragadásától a féktelen hedonizmusig.
Manapság, amikor naponta 110.000-szer nézünk a telefonunkra jó, ha van valami, ami emlékeztet rá, hogy végül is mind csak “kukac eledel” vagyunk (Holt költők társasága/Shakespeare). Az élet rövid és kifutunk az időből. De ezt a gyönyörű mottót – mert az – teljesen kiforgattunk a valódi jelentéséből.
Borzasztó látni, hogy sokan arra használják, hogy okot adjanak a végtelen piálásnak és utána kifogás legyen arra, miért hányták végig az egész várost. Másoknak jó kifogás lett, hogy kihúzzák magukat minden felelősség alól, vagy másokat hibáztassanak (pl. a hülyegyerek, aki elvárná, hogy lefeküdj vele, csak azért, mert rád van írva, hogy Carpe diem – ha nem jössz be, nem jössz be, fogadd el.)
Vagy ahogy a plázák plakátjai tömik a fejünket – vegyél még, még még! mert sosem elég és nehogy a szomszédodnak nagyobb tévéje és újabb autója legyen, mint neked, még akkor is, ha valójában utálod a terméket. Most komolyan? A halálos ágyamon biztos csak az jár majd az eszemben, hogy de jó, hogy a Glamour napon megtéptem azt a csajt azért a béna trikóért, ami sosem volt rajtam, de 1000 Forinttal olcsóbban megvettem és 8 értékes óra ment el az életemből, amíg sorban álltam.
Nekem – legalábbis – a lényeg az, hogy megtegyek minden tőlem telhetőt, hogy élvezzem az életem, úgy, hogy közben másoknak nem ártok vele, és amikor visszanézek, semmit nem bánok meg. Hogy “kiszívd az élet velejét” (HKT) és szabadon élj.
Ezért nem érdekel, hogy hülyének néznek, mert magamat viszem randira (ha nincs barátom, ki mást vigyek? ????) Igyekszem kimutatni az érzéseim, hogy akiket szeretek tudják, hogy szeretem őket. Belépni azon az ajtón, ha kinyílik és jobbat ígér, még akkor is félek elveszteni a biztosat. Ezért utazom el a világ végére egyedül, és nem otthon ülök, arra várva, hogy valaki eljöjjön velem, mert akkor soha nem jutnék sehová. Vagy benyomok egy liter fagyit, ha olyanom van, kit érdekel ha meglátszik? Legalább több jut a kukacoknak, mert aki szeret, az öt kilóval nehezebben is szeret. És ússzunk az árral, mert néha (Sőt sokszor) az univerzumnak sokkal jobb terve van, mint amit mi magunknak kitalálunk. Csak nyitottnak kell lenni és pozitívan felfogni mindent. Sosem tudhatod, mikor fog életed legkellemetlenebb élménye életed legjobb pillanatához vezetni. (Fránya mozgólépcsők. ????) Ne izgasson az elba**ott tetoválás, mert legalább van miről beszélni másokkal (hálásabb téma, mint az időjárás).
Mert mi van, ha holnap tényleg meghalunk? És megbánjuk, hogy nem mondtuk, hogy szeretlek? Sosem ismered meg életed szerelmét, ha futsz és eléred az előző villamost (nem én vagyok – nyugi), nem szerzel életre szóló barátokat, ha visszatartod a könnyeid. A kávé ugyanolyan finom, ha egyedül iszod. Jobb a parkban olvasni, mint otthon a szobádban, mert fejbe dobhat egy helyes srác labdával (megint nem én ????)
És néha meg kell enni azt a fánkot, hiába vagy rá allergiás, mert az is kell az egyensúlyhoz és valamiben úgyis meg kell halni… (morbid as it is.) és vágj már hülye fejet a fényképeken, mert pózolni olyan gáz. ????
U.I. Tudom, nem ez életem legjobb írása, de ki kellett írnom magamból, amit akarok… #sorryimnotsorry